Nos, annó 3 hónapja volt egy elhatározásom, aminek ügyében aztán nem túl sok dolog történt.
Akkor életem eddigi legnagyobb mélypontján voltam, ami azóta annyit változott, hogy néhány fontos területen sikerült túllendülni a mélyponton.
Viszont a kövérdisznóságban nem törtnént meg az áttörés. Pár dolog nem úgy alakult, főleg a pénz körül, ahogy elterveztem, így többek közt erre is fogtam rá azt, hogy nem tettem gyakorlatilag semmit.
Beszereztem a rokonságból egy nem használt elliptikus trénert, mondván, hogy ezzel kezdek majd el mozogni. Persze mire bepakoltam a kocsiba, meg otthon felvittem az első emeletre, rendesen megfájdítottam a hátgerincemet, a medence fölött. Ez kb. 1 hónapja volt, és azóta sem akar elmúlni, a fájdalom rendszeresen előjön. Azon goldolkozom, dokihoz kéne menni, remélem nem porckorong sérv. Úgyhogy mostanában erre hivatkozva tologatom, hogy belekezdjek a dologba. Meg ugye itt vannak az ünnepek is, a sok fínim kaja, ki tud ennek ellenállni?
Ja, az elmúlt 3 hónap eredménye szép lassú hízás, jelenleg 102 kg körül vagyok, és kezdem nagyon szarul érezni magam. Nyilvánvalóan ez a büntetése az elmúlt 3 hónap felelőtlenségének...
Az időszak tanulsága, hogy kifogást mindig lehet gyártani és bedőlni neki. Személyiségfejlesztő tanulmányaimból tudom, hogy ilyen esetekben az van, hogy nem elég erős a motiváció ahhoz hogy tényleges cselekvésre kerüljön sor.
És ráadásul a pozitív motíváció mindíg erősebb a negatívnál.
Hát nálam jelen pillanatban a negatív az erősebb, a túlsúlyból fakadó gerincfájdalom és általános gyenge közérzet. A beinduláshoz el elég lesz, de gyorsan kell találnom erős pozitív motíváló erőket is, hogy legyen lelki erőm folytatni a fogyást, ha a negatív tényezők elmúltak.
Utolsó kommentek